Javában zajlik az átigazolási időszak, így gondoltuk, gyorsan összeszedjük, hogy a közelmúltban milyen, az Újpesttel kapcsolatos hírek láttak napvilágot. Hallani korosztályos válogatott játékosaink klubváltásáról, illetőleg egy új igazolásról.
Kezdjük a tutival: Ahogy azt a Jégkorongblogon is olvashattuk, az újpesti nevelésű Rusznyák Szilárd Miskolcra szerződött. A nagy termetű csatár a 2003/2004-es szezonban ifjúsági, míg a 2004/2005-ös idényben junior korosztályú bajnokcsapatunk tagja volt. Bár elég későn, 15 évesen vágott bele a sportágba, szorgalmának és kitartásának köszönhetően ez ma már meg sem látszik rajta. 2004 óta a felnőtt keret tagja volt, és a 2005 decemberi Divízió I-es U20-as világbajnokságon is játszott. A tavalyi szezont a lengyel Naprzód Janów csapatánál töltötte, a nyáron pedig csapatunkkal kezdte meg a szárazedzéseket.
Maklári Erik 1998-ban nálunk kezdte pályafutását, egy ideig hálóőrként is tevékenykedett. Két idény után eligazolt, és előbb a zöld-fehéreknél, majd a MAC-nál játszott. Öt év után tért vissza Újpestre, majd újabb két szezon után kölcsönbe került Székesfehérvárra. Mint arról már a második edzőmeccs alkalmával is szóltunk, Maklári ezen a nyáron leszerződött az Alba Volán csapatához, így most már hivatalosan is megszakadt kapcsolata a lilákkal. A 19 éves védő mindeddig rendszeresen szerepelt korosztálya válogatott csapataiban, a legutóbbi U20-as vb-n ő is részt vállalt a Divízió I-ben való bentmaradás kiharcolásában. Idén is jó esélyekkel indul az utazó keretbe kerülésért.
A tavaly Dunaújvárosban szintén kölcsönben szerepelt, ám azelőtt egyedül Újpesten játszó Virág Tamás ügyében még tart a huzavona, folynak a tárgyalások. Ő mindenesetre szívesen visszatérne a Fejér megyei alakulathoz, ahol fiatal kora ellenére rengeteg lehetőséget kapott az elmúlt szezonban. Virág élt a bizalommal, az Acélbikák szeretnék őt a most kezdődő szezonban is a soraik között tudni. Az ifjú csatár meccsenkénti egy pontos átlagával tevékeny részese volt az U18-as válogatott idei feljutásának a Divízió I-be.
Szintén egyesületünkhöz kapcsolódó hír, hogy a Rusznyákhoz hasonlóan ifi- és juniorbajnok Szappanos Dávid a mostanra mindenhonnan terjengő információk szerint aláírt az NZ-Stars együtteséhez. Játékjogának megszerzésével immáron két sornyi rutinosabbnak mondható, tehetséges, és nem mellékesen az utánpótlás válogatottakat végigjárt játékosa van a Sztárok csapatának. Szappanos 2002 és 2005 között szerepelt lila-fehérben, előtte a Ferencvárosnál, szülővárosában, Jászberényben, valamint a MAC-nál fordult meg. Miután innen távozott, csak a Zöld Sasoknál jégkorongozott.
Mindezek után következzék legfrissebb hírünk az UTE nyári igazolásairól.
Mint azt nemrég megtudtuk, új játékos érkezett csapatunkhoz Szepessy Gergő (a belinkelt oldalon tévesen szerepel Gergelyként) személyében. A fiatal védő a héten lezajlott mérkőzéssorozaton két alkalommal is magára ölthette a lila-fehér mezt, és úgy tűnik, olyannyira megtetszett neki, hogy a minap el is kötelezte magát csapatunkhoz. A dolgot a játékos nyílt titokként kezeli, erről meg is bizonyosodhatnak Kedves Olvasóink, ha meglesik az iwiw-adatlapját. Amennyiben valaki nem lenne regisztrálva a közösségi oldalon, álljanak itt onnan a leglényegesebb infók:
A "magamról" részben imígyen ír Szepessy: "13 évet jégkorongoztam Dunaújvárosban! De játszottam a Fradiban is! És idén az Újpestben játszom!" Munkahelye weboldalának pedig az Újpesti TE Jégkorong Szakosztályának hivatalos honlapját jelölte meg.
Szepessy Gergőről korábban már írtuk, hogy pályafutása kezdetén, mini (U10) korosztályban egy szezon erejéig már játszott a Megyeri úton, ám ezután kizárólag Dunaújvárosban kergette a pakkot. Az MJSZ adatbázisa alapján pontosan tíz év után tér vissza egyesületünkhöz. A játékos korosztályos világbajnoki kerettag is volt, 2007 áprilisában részt vett a Miskolcon rendezett Divízió II-es U18-as tornán. Reményeink szerint idén újból magára öltheti majd világeseményen a címeres mezt.
Sok sikert kívánunk neki Újpesten, akárcsak a többieknek új klubjuknál! Reméljük, eredményesen és odaadóan fognak játszani, felszántják majd a jeget csapatuk sikeréért.
Posztunkat egy szép üzenettel zárnánk, melyet csapatunk a nyilatkozatstopot átugorva kíván eljuttatni olvasóinknak. A játékosok azt szeretnék, ha mindenki tudná, hogy igaz, benne van a pakliban, hogy a szezonra kialakuló kerettel nagy arányú vereségeket is szenvedhetnek, de egy biztos: ők az utolsó leheletükig küzdeni fognak az Újpestért.
Kommentek