Mint azt néhány hete kiadott közleményünkben írtuk, a leköszönő elnökség tagjai augusztus 8-ára kértek időpontot, hogy a szakosztály tagsága egy harmadának egyetértése esetén megtarthassák az immáron 6 éve elmaradt - és egyébként évente kötelezően megtartandó - szakosztálygyűlést.
Meggyőződésünk, hogy éppen a kommunikáció hiánya és a beszámolási felelősség negligálása vezetett a jelenlegi válságos helyzethez mind a felnőttben, mind az utánpótlásban. A gyűlés dönt a szakosztály további útjáról és arról, kiknek adnak bizalmat ehhez a vezetésben.
Részünkről igyekszünk majd megvilágítani a szakosztály mostani helyzetét, javaslatokat teszünk a problémák orvoslására, végül a szakosztálytagok demokratikus úton tisztújítanak. A szakosztálygyűlést kezdeményező egykori elnökségi tagok célja továbbra is az, hogy egy olyan konszenzusos döntés szülessen, amely a jelen helyzetben a lehető legjobb a szakosztály tagjainak, beleértve a felnőtt csapatot is. Ezt a vonalat képviseljük mi is.
Kérjük jégkorongozóinkat, hogy távozási szándékukkal várják meg az értekezletet, hogy meggyőződjenek arról, Újpesten igenis van jövője ennek a szép sportnak és művelőinek.
Amennyiben a Tisztelt Olvasókban további kérdések merülnének fel a kezdeményezés mibenlétével kapcsolatban, kérjük, írják meg azokat e-mail címünkre, és mi a lehető leggyorsabban és legkimerítőbben válaszolunk is rájuk.
Kommentek