A negyedik kerületben 2:0-ra vezetnek a Lilák, igaz, a két győzelem két teljesen kiegyensúlyozott mérkőzésen született meg, amelyeken csupán nüanszok döntöttek. Nagy valószínűséggel a mai összecsapáson is közel egyenlő erők harca fog folyni a jégen.
Az előző meccsen sokszor tudtak fölénk kerekedni a káposztásmegyeriek, de jó kapusteljesítménnyel és nagyszerű kapu előtti hatékonyságunkkal megszereztük a győzelmet.
Kangyal Balázs véleménye szerint az eddigi találkozókon a jobb helyzetkihasználás volt az újpestiek "titkos" fegyvere, és a fegyelmezett játék mellett a csillagosoknak is leginkább ebben kéne fejlődniük. A Stars ügyvezetője kihangsúlyozta: az amúgy nevezett szlovák játékosok helyett továbbra is a fiatalokat fogják játszatni. Pék György úgy áll a mai mérkőzéshez, mintha 0:0 lenne a párharc állása, nem akar a siker kapujában koppanni. További hír, hogy a Sztárok védője, Lencsés Tamás egy kiújult sérülés miatt egész biztosan nem fog játszani a szezon hátralevő részében.
Ha ma győzünk, biztossá válik, hogy az OB I. döntőjének az egyik résztvevője az Újpest lesz (a másik valószínűleg az Alba Volán). Szurkoljuk ki csapatunknak a továbbjutást!
Újpesti TE – NZ Stars elődöntő, 3. mérkőzés
Újpesti Jégcsarnok, 18:30
Vezeti: Kincses, Nagy A., Németh
Kommentek