Majdnem elfeledtük, de szerencsére mégsem: a dinamikusan fejlődő fiatal tehetség múlthét szombaton töltötte be huszadik életévét! Ezúton is gratulálunk neki, és kívánjuk, éljen át még sok szép sikert lila-fehérben!
Dezsi - ahogy a társak hívják - idén nyáron került a Megyeri útra az Alba Volán csapatától. Habár a tavalyi idényt megelőzően is volt már nálunk próbajátékon, úgy ítélte meg, nevelő egyesületénél több játéklehetőséghez fog jutni. A döntés jónak bizonyult, a Volán B-ben sok első osztályú meccsen próbálhatta ki magát az ifjú csatár. Ennek köszönhetően Újpestre már egy évadnyi OB I.-es rutinnal felvértezve szerződött, és meg is állta nálunk a helyét. Ő egészítette ki a legtöbb alkalommal a Borbás-Berta duót, és Pék György ahogy a bajnokságban, úgy az aalborgi junior vébén is alapemberként számított rá. Reméljük, karrierje 21 éves korára ugyanolyan sebességgel ível majd felfelé, ahogy az elmúlt esztendőben. Még egyszer, füled érjen bokáig!
Kommentek