A Progym Hargita Gyöngye és az Újpest hivatalos honlapja is hírül adta, az ukrán játékos az idény hátralevő részében csapatunkat erősíti. A Sikorčin sérülése miatt üresen maradt légióshely így betöltésre került.
Az elég jó mutatókkal rendelkező csatár eljövetelének körülményeiről részleteket is említ a gyergyói oldal. A székely együttes a Mol Liga végeztével igyekszik kölcsönbe adogatni legjobbjait, ugyanis a román bajnokság kiírása szerint februárban osztályozó mérkőzéseket kell vívniuk a harmatosnak is csak jó indulattal nevezhető Sportul Studentesc ellenében, ezt pedig tartalékosan is valószínűleg hozni fogják. Addig is igyekeznek minél színvonalasabb játéklehetőséget biztosítani húzóembereiknek, így került Borsos Attila Dunaújvárosba, Róbert Franc Miskolcra, Kiricsenko pedig Újpestre.
A tervek szerint a korábban már nálunk is megfordult Csiki Csaba is csapattársával tartott volna, de magyar papírjai lejártak, így csak idegenlégiósként kerülhetne a Megyeri útra - a vezetőség ilyen minőségben nem számít a rutinos gyergyói támadóra.
Kiricsenko nemrég két éves szerződést kötött a Progymmal, így egészen biztos, hogy a szezon végeztével elköszön csapatunktól. Addig is sokat segíthet nekünk, ma este már be is vethetjük őt az FTC ellen. Reméljük, valamennyire sikerül pótolnia a még legalább három hétig pihenő Sikit.
Kommentek