Két héttel ezelőtt az iskolákban őszi szünetet tartottak, U16-os és U18-as válogatottjaink azonban az iskolai szabadság alatt sem tétlenkedtek. A serdülők október 27-én és 28-án edzőtáboroztak a káposztásmegyeri Ice Centerben Mayer Péter és Fekti István vezetésével.
Újpest csapatából öten vettek részt a megmérettetésen: Nagy Péter, Garbacz Ádám, Dömötör Róbert, a most először a keretbe kerülő Ratkai Ádám, valamint Molnár Tamás, aki kézsérülése miatt a legutóbbi alkalommal nem tudott a többiekkel tartani. A csapat nem csak edzett, de egy úgynevezett sport-antropometriai vizsgálaton is részt vett. Géczi Mariann elmondása szerint a vizsgálat a testalkatot (várható, becsült testmagasság) és testen belüli szövetek arányát hivatott felmérni. A tehetséges fiatalokat a televízióban is láthattuk, ugyanis a Sport TV "UP!" című magazinja november 8-án, szombaton összefoglalót közölt a válogatott összetartásáról, ahol Dömötör Róbert interjút is adott.
- Két csoportra voltunk osztva; én az első napon az edzéseken vettem részt, majd másnap az antropometriai vizsgálatra mentem, ahol megmérték a testsúlyunkat, magasságunkat, illetve a végtagjaink hosszát és vastagságát. A vizsgálat után ismét tréningen vettünk részt. Ebéd után volt egy kis szabadidőnk, majd egy jeges és egy száraz edzés következett. Mondanom sem kell, egyik este sem kellett altatni, eléggé elfáradtam magamtól is. Nagyon jól éreztem magam mindkét napon. Úgy tapasztaltam, itt nagyobb a hajtás, mint a klubedzéseken. Mindenki próbálja kihozni magából a maximumot, viszont ez nem megy a hangulat rovására. Nagyon nagy élmény volt számomra az itt eltöltött idő.
A beszámolóhoz nyújtott segítséget külön köszönjük Géczi Mariannak, Dömötör Róbertnek, Garbacz Ádámnak és Ratkai Ádámnak!
Kommentek