Hamarosan kezdődik az U16-os újpesti srácok számára az iskola! Ettől azonban nem mindenki olyan boldog, úgyhogy hagyjuk is a sulit, és nézzük meg, hogyan szerepeltek a fiúk a hétvégén Bécsben zajló négycsapatos tornán. Nem túl jó előjelekkel vágott neki a csapat az útnak, ugyanis egy sornyi játékost kellett nélkülöznie Ancsin János és Bálint Attila edzőknek.
Mach Márton |
Az első mérkőzést az Újpest a szlovák HK Ružinov ellen játszotta. Az eredmény 6:2 lett a szlovákoknak, akikkel az elején még tudták tartani a lépést serdülőink, a végére azonban a pozsonyi csapat bizonyult jobbnak. A mérkőzésen a később végleges fegyelmivel sújtott Holeša kitett térdével csúnyán összeütközött Mach Márton, aki fejét fájlalta az eset után - egy csúnya seb is keletkezett rajta. Sokáig feküdt a jégen, ekkor derült ki, hogy a tornán nincs orvos. Szerencsére semmi komolyabb baj nem történt a nap végéig, mindenesetre bátrak voltak a szervezők és a bírók, hogy orvos nélkül bevállalták a torna levezetését.
Gólszerzőnk: Nagy Péter 2 (Kukucska gólpasszából az elsőt)
Kiállítások: 6 perc + 5 perc + végleges fegyelmi (Holeša) ill. 14 perc + 10 perc fegyelmi (Garbacz)
Kiállítások: 16 perc ill. 22 perc + 5 perc + végleges fegyelmi (Kukucska)
A torna végeztével a mieink kicsit elkeseredve és megfáradva indultak haza. Mindenképpen meg kell említenünk, hogy ezen a tornán húzott magára először lila-fehér mezt Bajnóczi Olivér, Bessenyei Ádám, Czövek Levente, Laboda Gábor, valamint Baki Dávid. Az első négy fiú az Üröm csapatától érkezett hozzánk, míg Baki Kaposvárról, viszont ő csak ezen a tornán képviselte klubunkat. Sok sikert kívánunk nekik a jövőben!
Nagy Péter |
A mérkőzés után a játékosokkal készültek hosszabb-rövidebb interjúk. Elsőként Nagy Péter csapatkapitány foglalta össze ezt a napot:
Nagyon jó, hogy végre több játéklehetőséget kapunk tornákon. Kezd alakulni a csapat. A kondíciónk nem a legjobb, a második meccs végén már elfáradt a csapat, pedig rögtön utána következett a harmadik is. Sajnos én csak a második találkozó elejéig tudtam játszani, mert kiújult a vállsérülésem. Az első mérkőzésen jól ment nekünk a játék, de sajnos megmutatkozott, hogy a szlovák hoki még mindig erősebb, mint a magyar. Másodjára a hazaiakkal tallákoztunk, itt is látni lehetett, hogy erősebbek és összeszokottabbak, mint mi, ugyanis ebben az összeállításban most léptünk jégre először, és új edzőink is a tornán debütáltak. Örömmel látom, hogy a csapatlégkör elég jó. Sajnos megmutatkozik a játékunkban, hogy még csak két hete dolgozunk, és ezen idő alatt is sokan hiányoztak. Molnár, Fülöp és Török sérülés miatt, míg Bata és Balla egyéb elfoglaltságaik végett nem tarthattak velünk. Bizakodva nézünk a következő szezon elé, ám addig sokat kell dolgozunk a jó teljesítményért. Rossz volt fentről nézni a csapatot a sok hiányzó miatt, de új játékosok is vannak, akik jól beilleszkedtek a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt.
Nagy után Czövek Levente vette át a szót, aki nagy erősítést jelent számunkra, ugyanis Cziller Andrásnak az elmúlt szezont egy korosztállyal fiatalabb kapusokkal kellett végigvédenie.
Czövek Levente |
Hogy érezted, jól sikerült a bemutatkozás?
Cz.L.: Ma játszottam először az újpesti csapatban. Nagyon jól érzem magam itt, mert jó a társaság és a csapatszellem. Nem volt a legjobb formám, amit ma mutattam - voltam már jobb is. Fárasztó meccseink voltak, a végére már nem tudtam annyira koncentrálni, pedig kellett volna.
Mire számítasz a bajnokságban?
Cz.L.: Először is jó eredmény elérésére, amihez sokat kell még edzenünk. Remélem, idővel összeszokottabbak leszünk, és jobban fog menni a csapatnak a bajnokságban.
Hogyan jöttök ki a kapustársaddal, Cziller Andrással?
Cz.L.: Jól megvagyunk, szoktunk segíteni, tanácsokat adni, bíztatni egymást. Egyikünk sem jobb vagy rosszabb, nincs megkülönböztetés, és szeretném, ha ez így is maradna. Remélem, ezt ő is így gondolja.
Cziller és Czövek a legnagyobb egyetértésben |
Laboda Gábor, az új hátvéd sem vélekedett másképp a serdülő csapat közösségéről, ő is jól érzi magát.
Laboda Gábor |
L.G.: Nem ment rosszul, de többet vártam volna magamtól, ennél voltam már jobb formában is. Ebben a szezonban a célom sokat fejlődni és játszani, a bajnokságban a lehető legjobb helyen végezni.
M.M.: Köszönöm, jól vagyok. Szerencsére nem történt semmi komolyabb bajom, de azért egy kicsit fájt ez az ütközés.
Hogyan értékelnéd a csapat teljesítményét?
M.M.: Nem vagyunk jó kondícióban, de nem játszottunk annyira rosszul. Sokat kell még edzenünk. Én sajnos kevés gólt lőttem, de remélem, hogy a bajnokságban sokkal jobb leszek!
A tornán részt vett játékosok:
Cziller András, Czövek Levente (kapusok), Kukucska Balázs, Laboda Gábor, Nagy Péter, Dömötör Róbert, Gubola Ádám, Ratkai Ádám, Garbacz Ádám, Baróti Botond, Mach Márton, Havas Márton, Bessenyei Ádám, Sas Krisztián, Bajnóczi Olivér, Frajka Botond, Baki Dávid, Mezővári Dániel
További képeket a tornáról itt találhatnak Kedves Olvasóink.
Kommentek