Szurkolótársaink, Atish és Borsos Béla néhány napja videó-interjút készítettek nagycsapatunk másodedzőjével, Baróti Zsolttal. Zsolt a beszélgetés során mesélt többek között a felkészülésről, a fiatalok beépüléséről, a rájátszásról, és az esetleges igazolásokról is.
A szakember elmondta, örül annak, hogy a szezon előtti jóslatok nem jöttek be, és a gárda remekül helytáll mind a Mol Ligában, mind az OB I.-ben. Mint elmondta: "Nagyon örülünk annak, hogy sikerült beérnie a csapatnak." Megemlékezett a Stars elleni 6:1-es fiaskóról is, mint kezdeti bukdácsolásról. Azóta véleménye szerint sikerült felülemelkedni a problémákon, nagyon összetartó, motivált csapat alakult ki Újpesten.
Elismerte, az idegenlégiósokra nagy szükség van ahhoz, hogy hozzuk ezeket az eredményeket, és mindeközben a magyar játékosok is tanuljanak, fejlődjenek. Beszélt arról is, hogy noha az első sorban egy-egy mérkőzés erejéig beváltak a szükségből felküldött fiatalok, hosszú távon még mindig keresik a megfelelő csatárt Borbás és Berta mellé. Egy klasszis hátvédet is szívesen igazolnának, de ha nem sikerül, az sem gond, hiszen "ez a csapat harcolta ki azokat az eredményeket, amiket idáig elértünk".
A szakmai stáb a rájátszásban is jégre szeretné küldeni a fiatalokat, de Zsolt legutóbbi, Volán elleni meccsünk kapcsán arra is figyelmeztet: "Minden mérkőzésre egyformán kell készülni, nem lehet felkészületlenül felmenni a jégre."
A Magyar Kupát nem hiányolja, szerinte a Mol Liga és az OB I. is jelentős terhelést jelent a fiúknak. Elárulta, az olimpiai selejtező szünetében újabb alapozás következik, hiszen a csapat mindenképpen szeretne helytállni a két bajnokságban. Habár számára egyik sem fontosabb a másiknál, és mindkettőben egyaránt a lehető legjobban kell teljesíteni, természetesen a magyar bajnoki cím motivál mindenkit a leginkább.
Zsolt az interjú végén arra kérte a szurkolókat, akkor is álljanak a csapat mellett, ha nem sikerül megfelelni az újonnan támasztott elvárásoknak. Az interjú végén tréfásan meg is kérte Bélát: "A következő riport kérdése az legyen: 'Hogyan készült fel Zsolt a döntőre?' ". A rögtönzött riporter megígérte, szaván fogja a trénert.
A videót innen tudjátok letölteni.
Kommentek