Kissé elsodorta a kommentárokat a vasárnapi Nové Zámky Stars – Újpesti TE mérkőzés egészétől annak egy színes ki epizódja, ami egyébként valóban magába sűrítette a hazai jégkorong lényegi valóságát. Tiszteljük meg azonban a résztvevőket azzal, hogy nem ragadunk le itt, hanem megpróbáljuk értékelni a mérkőzés egészét.

Először is, a kiinduló helyzet: eddig a párharc 4 mérkőzéséből 1 zajlott le, mégpedig az Újpest egyik legnagyobb arányú kudarcával (1:6). Az eltelt időszakban azonban csapatunk hihetetlen sorozatot produkált, amennyiben szinte minden meccsét megnyerte és ennek eredményeképp első helyre került az OB I-ben és másodikra a Mol Ligában. Míg az előző versengésben a második Sztárok igen szorosan vannak a nyomunkban, addig a nemzetközi színtéren igencsak le vannak maradva, mint a borravaló, csak ötödikként szerénykedve. Ponterősségben játékosaik közül csak Szappanos és Holéczy veszi fel a versenyt Bertáékkal, jócskán légiósaink mögött kullogva. Mindezt nézzük abból az aspektusból, hogy a szezon eleji prognózis toronymagas bajnokjelöltjei a Sztárok voltak, míg számunkra az indultak még kategória rendeltetett.

Nos, ez volt a helyzet vasárnap délután. Aztán jött a meccs. És jöttünk mi is! A lelátón abszolút volt az újpesti fölény! És első pillanatban láthattuk, hogy nem ugyanaz az Újpest van a pályán, mint a távoli múltba vesző első rangadón. Nem volt eleve feladás, nem volt tompaság, pánik, kétségbeesett egyénieskedés. A túloldalon pedig láttunk egy olyan csapatot, amelyik semmit sem változott: vagyis egy valaha igen jó képességű, de megkopott játékosok alkotta gerinc ügyes, ám javarészt éretlen fiatalokkal körítve. Az ilyen csapatokat le kell rohanni, néhány apró góllal elkedvetleníteni, és továbbiakkal lebeszélni arról, hogy elővegyék a rutint a ládafiából. Ehhez minden eszközünk megvolt, de nem ez történt.

Megvolt a tempó, indultak a figurák, lövések tömegét küldtük kapura. Illetve kapu felé. Az akciók is csak indultak, de a passzok nem érezték a partnert. Olyan volt a két csapat küzdelme, mint egy - persze, igencsak felgyorsult - magyar NB I-es labdarúgó mérkőzés: soha nem ért kétszer egymásután a játékszerhez azonos csapat játékosa. Fiaink mintha azt gyakorolták volna edzésen, hogy szigorúan 5 centivel odébb menjen a korong. Csatáraink makacsul a kapus centrális átfúrását, hátvédeink pedig következetesen a középre felszabadítással történő gólpasszokat próbálgatták. Szerencsére az időközben beköszönt nedves időjárás megviselhette ellenünk csontjait és minden kínálkozó alkalmat elherdált.

Erre mondják azt, hogy kimerítő, de meddő küzdelem. Ami izgalmassá tette a dolgot: valószínűsíthető volt, hogy itt nem lesz gólözön, és aki az elsőt üti, az nyer majd. A második harmad közepéig üldögélhettünk emiatt békés frászban, amikor a 28. percben a játékvezető elunta magát, és kezébe vette a mérkőzés irányítását. Itt jönne ugye az érdekes rész, de blogunk elve: játékvezetőről vagy jót, vagy semmit. Úgyhogy lépjünk tovább.

A létrejött helyzet feszültséget oltott az addig sportszerűnek mondható küzdelembe. A mérkőzés első felében mindössze 1-1 kiállítás vált szükségessé csapatonként, de azután már negyed órán át nem volt perc, hogy itt vagy ott ne lett volna emberhátrány. Ez nyilván a játékvezetés zavarának, illetve a játékosok emiatt önállósult igazságérzetének volt köszönhető.

A fordulat perce után sajnálatosan kialakult 4 a 3-ban hősiesen védekeztünk. Kaptunk egy olyan lövés-sorozatot, amibe már minden játékosunk egyenként belefeküdt, utoljára a csapata legjobbjának bizonyuló Holéczy jobb oldalról érkező éles lövésébe, amely így átkerült a bal oldalra, ahonnan Davis azonnal kapura tette. Addig bravúrosan védő kapusunkról a korong középre szállt, és e végső kipattanót Svasznek jégen heverő csapatunk felett, 4 méterről könnyed eleganciával emelhette az üres kapu közepébe (1:0).

A gól után nem estünk össze, de nem tudtunk kibontakozni, mert az igazságszolgáltatás még nem fejezte be munkáját. Véletlenül megint Sikorčin volt a soron, méghozzá abszolút ártatlanul. Majd Berta, ő kevésbé. Tehát végig kellett védekeznünk a harmadot úgy, hogy közben volt vagy fél perc kettős emberhátrányunk is. De az ellen még mindig az állás miatti elégedettségével volt elfoglalva, úgyhogy terméktelennek bizonyult.

Valamiért ez felizgatta őket, mert röviddel a harmad vége előtt, egy buli előtti cserében a mieinkkel együtt lekorcsolyázó Szajbert Krisztián a palánk előtt hírtelen két kézre kapva botja tollas végének tövét, szándékosan célozva, botvéggel, tiszta erővel szabályszerűen szájon vágta a mit sem sejtő (na kit?) Sikorčint. Már minden néző számára végképp feltűnő volt legjobb játékosunk kikapcsolásának ilyen kitartó, kollektív igyekezete. Krisz ugyanúgy nem búcsúzott a küzdelemtől, amint a 28. perc derék kis csapata sem. Négy perccel megúszta.

Az utolsó harmadot tehát emberelőnnyel kezdtük, és úgy nézett ki, hogy edzőink igen jó munkát végeztek a szünetben. Egy másik Újpest lépett jégre, amelyik pörgött, pontosan passzolt, kombinált. A korongot felhozni igyekvő boldogtalan sztárokat hátvédeink keményen leütközték. A csatárok lövései pedig helyezettekké váltak, Wållberg számára nem volt már elegendő mellizmai puszta megfeszítése, rendszeresen volt kénytelen bevetni végtagjait is a hárításoknál. Gyakorlatilag az egész harmadban felborult a pálya, ismét az elmúlt hetek magabiztos győzteseit köszönthettük a jégen! Közönségünk pedig folyamatosan űzte-hajtotta őket, dobszó kíséretében!

Azonban a kezdeti emberelőny kivédekezésében ismét érkezett a segítség a házigazdáknak. Különös ítéletek hozták ki nem egyszer a kapu torkából a szabad korongot a kék vonal mögé. Mindez csak a gólszerzést gátolta, a folyamatos rohamokat nem! Záporoztak a lövések a Sztárok kapujára és – ahogy ez már csak lenni szokott, ha túl sok a kihagyott helyzet – egyszer csak ráfáztunk a nagy igyekezetre. A nagy letámadásban pillanatra lankadt csak figyelmünk és az ellen két legveszélyesebbje cselekedett! Szappanos a hozzá kerülő koronggal kiugratta a harmadban a felezővonalat talán elsőként átlépő sztárjátékost, Holéczyt, akinek 3 m-ről leadott lövését Nemčák a jobb kapuvasra terelte, ahonnan viszont – a vendéglátók számára hihetetlenül szerencsés, számunkra viszont hihetetlenül szerencsétlen módon – fáradtan, az ellenkező sarok előtt posztoló hős kapusunk tarkótájékára, majd a kapunkba pottyant. 2:0 oda!

Azonban csapatunk mutatott játéka folytán egy pillanatnyi kétség sem volt bennünk, hogy simán egyenlítünk! Továbbra is zengett-zúgott a "Hajrá, Lilák" – ahogy élemedett rádióriporterek mondanák! Ha lehet, a fiúk még jobban rákapcsoltak, a túloldalon pedig komoly kondicionális problémák kezdtek felmerülni néhány ikonnál. A kénytelenül kapuja elé tömörülő sztárcsapatot éppoly körülményes volt átjátszani, akár egy pánikszerűen védekező, korcsolyázni alig tudó ellenfelet. Amerre álltak, arra próbálták kitenni a korongot a harmadból, többre nem futotta nekik. Hiába, így sem bírták ki! A nyomás 8. percében – 57:17-kor – végre a szabályos oldalon zörgött a háló! Ha nem ment szemből, 100-200 %-os gólhelyzetből, hát Berta Ákos belőtte a lehetetlenből, szinte 0 fokból, az addig mindent védő (vagy nem egyszer üresen hagyott kapujáért jól imádkozó) Wållberg hóna alatt (2:1).

És volt még rengeteg időnk! Pék mester persze szokása szerint hagyományosan lehozta a kapust is, és gyakorlatilag hatan támadtuk végig a hátralévő időt. Sőt, Szapi jóvoltából a nagyobbik felét emberelőnyben! A Sztárokon már csak az Isten segíthetett – aki, sajnos intézkedett is jégfelületi helytartója képében. Hiszen földrészt tévesztett! Ugyanis csak az óceán túlfelén van szokásban, hogy a játékvezető az uccsó két percben csak emberhalál esetén állítja meg a játékot. Ott is azért inkább anekdota szintjén. Ám más a szokás Európában. Nem úgy Káposztáson! Itt aztán volt minden, mint a vurstliban. Pl. csekély 8 másodperc alatt egy hátulról lökéses és egy sima palánkra lökés a keményebbik fajtából, egy kesztyűrepítő csuklóra ütés és jó néhány bottal akasztás. Szóval sajnos, eltelt az idő, a végeredmény 2:1. Nicsak, ekkor végre mégis előkerült a fütyülő!

Ünnepeltük csapatunkat (persze elsősorban a szülinapos Hetit), amely nem akármilyen mérhető javulást produkált az előző Stars-meccs óta! Akik láttuk a meccset, mindannyian biztosak vagyunk benne, hogy utoljára győztek ellenünk a Sztárok! Miért?

- Most a meccs nagy részében kiütközött a fiúk – nem fizikai, hanem szellemi – fáradtsága, hiszen ez volt a hatodik meccsük 10 nap alatt;

- a 41:29-es kapura lövési arány magáért beszél, szinte végig miénk volt a jég;

- nekünk végre van 3 sorunk, nekik csak 2;

- a csapatnak nagy tartása van, fel tud állni a padlóról is, nem véletlen az egy hónapig tartó, 9 mérkőzéses győzelmi széria;

- többé nem vesszük le a szemünket a két imposztorjukról (Holéczy és Szappanos);

- mi nem állat módjára védekezünk;

- mi fejlődünk, ők nem;

- a következő 2 meccs a Megyeri úton lesz, és a legjobb szurkolótábor fogja segíteni a csapatot!

HAJRÁ, LILÁK!

A mérkőzés adataiért ide kell kattintani.