Eddig úgy tűnik, sikerül a visszavágás a tegnapi vereségért. Jó kezdést még jobb folytatás követ.
Az első harmadban csak Berta Ákos szerzett gólt, ezt a második harmadban Rafaj, Dubek és Németh toldotta meg, a vendégektől pedig Daniel Tarenta válaszolt.
A 43. percben Sikorcin ütötte be az ötödik gólunkat, Zlocha átadásából. Ezzel immár 5-1 ide.
A 47. percben elcseréltük magunkat, egyedül Kadlubiak maradt hátul, a kapu előtt a szlovén játékos lekezelt egy lapos korongot és egy csel után a kapuba lőtt. Ezzel 5-2 az állás.
A hazai szurkolók egy része csokoládét vásárol ész nélkül.
A 49. perctől emberhátrányban játszottunk, de ügyesen kivédekeztük a korong járatásával, hosszú indításokból még veszélyeztettünk is.
Az 51. percben emberelőnybe kerültünk, sikerült felállni is némi nehézségek árán, a záporozó lövésekből sajnos egy sem akad be. A szlovák sor húzza a csapatot.
Az 54. percben újabb emberelőny ide. Sokat lövünk kapura, de nincs gól. A szlovének is eljönnek egy kontrából, de a lövés felpattan a magasba.
Az 57. perctől emberhátrányban játszunk.
Az 58. percben Hüffner révén bunyót is nyerünk, úgy látszik, ma minden tekintetben a vendégek fölé tudtunk kerekedni.
A bunyóért Hüffner 5+2 percet kap, a szlovénoktól is kiállítanak valakit.
A 20. percben lejön a szlovén kapus, 6 a 4 ellen támadnak. Virág az ellenfél harmadában megszerzi a korongot, és 10 másodperccel a meccs vége előtt megszerzi hatodik gólunkat, ezzel ér véget a mérkőzés. Gratulálunk a csapatnak a remek visszavágáshoz!
Újpesti TE - HDK Maribor 6-2 (1-0, 3-1, 2-1)
Újpest
Gólok:
UTE: Berta, Rafaj, Dubek, Németh, Sikorcin, Virág
Maribor: Tarenta, Kralj
Kommentek