Ma játszotta első hazai edzőmérkőzését felnőttcsapatunk, melyen az immáron egyre csak véglegesedő keret minden tagja lehetőséget kapott. Csapatunk ezúttal fölényes, 12:1-es győzelmet aratott aktuális riválisa, az Alba Volán B felett.
A párharc jókora csúszással, és egy "kisebb" galibával indult, ugyanis az Újpest elfelejtett csapatorvost nevezni, minek következtében a már csíkosba öltözött bírói hármas nem vállalhatta a meccs levezetését. A kényszer hamar megoldást szült: a lila-fehérek trénerei, Pék György és Baróti Zsolt vettek a kezükbe sípot. Sok dolguk nem volt, a négy percnyi kiállításon kívül csak a kapu előtti kavarodásból született gólok zavarták meg őket edzői teendőik végzésében. A jégen kívül is igencsak foghíjas volt a mérkőzést koordináló testület, ugyanis a versenybíróságot mindössze ketten képviselték, lévén a többi zsűritag "zendülésért" elbocsátva...
Habár nehézkesen, a gépezet mégis beindult, és a korong végre útjára indulhatott. A kezdeményezést az előző edzőmeccsekhez képest pozitív változásokon keresztülment Újpest vette magához, az első gólt mégis a fehérvári Szűcs Gábor szerezte meg a 6. percben, egy formás akció végén. A tesztelésen lévő Smolka kapus nem sokat tehetett, szépen kipasszolták a Volán játékosai. A mieink azonban nem illetődtek meg, sőt, 2 perccel később át is vették a vezetést: előbb Hüffner vette be az amúgy remekül védő Bálizs kapuját, 17 másodperccel később pedig egy kapu előtti tömörülés végén a végig bíztatóan és roppant eredményesen játszó Sikorčin gyötörte be a korongot.
Bár első két sorunk látványos támadásokat vezetett, és a másik két ötös is többször villant, a következő gólra a 23. percig kellett várnunk, amikor is Sikročin duplázta meg góljai számát. A játékrész 10. percétől a kaput is bebetonoztuk, ekkor ugyanis a remek napot kifogó Palko váltotta Smolkát a ketrecben. A publikumot tapsra ragadtató védések, a párduc-szerű vetődések, a remekbeszabott indítások, és a kamikaze módra végrehajtott kiszúrások ezúttal sem hiányoztak kedvenc hálóőrünk repertoárjából. A mezőnyben is történtek cserék a meccs folyamán: az addig a cserepadon üldögélő Zalavári és Jankovics Strauszt és Csányit váltotta.
A kék-fehérekre gyakorolt nyomás igazán az utolsó harmadban hozta meg eredményét, bár tegyük hozzá, ebből az ezúttal haloványan teljesítő Balika Bence, a fehérváriak második számú portása is kivette a maga részét. Meg is büntették őt emiatt szemfüles játékosaink: 13 perc alatt 9 gólt vágtak neki. A hengert Zlocha indította el a 43. percben, akit Sikorčin követett két perc alatt további két, szépen helyezett lövéssel. "A harmad első magyar gólszerzője" címet Borbás érdemelte ki, majd utána a félmagyar Ďubek következett, egy gyönyörűen kijátszott helyzetből. Az 54. minutumban az Oberligából érkező, a negyedik sorból a mérkőzés végére az elsőbe felkerülő Michálek is feliratkozott a gólgyárosok közé egy fordulásból filóba lőtt csodagóllal, majd Hüffner szerezte meg közelről, szinte a kapust átlyukasztva második találatát. Zlocha sem volt rest, az 56. percben ő is duplázott, majd mindössze 12 másodperccel később Németh Ádám verekedte át magát a védelmen gólt érően.
A nagy különbségű győzelem és a mérkőzés utolsó percéig tartó, megalkuvás nélküli hajtás önmagában is bizakodásra adhat okot, bár a végén a formán kívül teljesítő fehérvári kapus is jelentősen hozzájárult góljaink számának drasztikus növeléséhez. A Volán ifjú titánjai sokáig jól tartották magukat, elismerés jár nekik ezért. Mi pedig reméljük, fiaink az iglói tornán is a maihoz hasonlóan eredményesek lesznek.
2008. augusztus 14., csütörtök
Újpesti TE - Alba Volán B 12:1 (2:1, 1:0, 9:0)
Újpesti Jégcsarnok, 50 néző
Jv.: Pék György, Baróti Zsolt
Újpesti TE: Smolka - Hüffner, Hetler, Berta, Borbás, Virág Cs., Rúfus, Kadlubiak, Ďubek, Sikorčin, Zlocha, Szepessy, Horváth D., Németh Á., Roczanov, Rafaj, Strausz, Harmati, Michálek, Markó, Csányi, Zalavári, Jankovics, Palko (kapus)
Edzők: Pék György, Baróti Zsolt
Alba Volán B: Bálizs - Barabás, Bedő, Feil, Szűcs, Németh N., Maklári, Balogh, Rajz, Hajós, Tóth A., Ozsváth, Galsi, Bíró G., Somos, Vörös, Dósa, Farkas G., Ország, Végh, Balika (kapus)
Edző: Kóger István
Gólok:
0-1 5:48 - Szűcs (Feil)
1-1 7:23 - Hüffner (Borbás)
2-1 7:40 - Sikorčin
3-1 22:13 - Sikorčin (Rufus)
4-1 42:24 - Zlocha (Sikorčin)
5-1 45:59 - Sikorčin
6-1 46:28 - Sikorčin
7-1 50:12 - Borbás
8-1 50:46 - Ďubek (Zlocha, Sikorčin)
9-1 53:37 - Michálek
10-1 54:13 - Hüffner
11-1 55:38 - Zlocha
12-1 55:50 - Németh Á.
Kiállítások: 4 perc ill. 0 perc
A mérkőzés képeiért katt a fotóra:
Kommentek