(A cikk kis csúszással jelenik meg, ennek ellenére - a közben történtek tanulsága szerint - tartalma továbbra is aktuális.)

Nos, a fiúk már eleget játszódtak mostanáig ahhoz, hogy valamelyest objektív értékelést lehessen rápróbálni a MOL Liga alakulására. Az első hétközi teljes játékszünet ingerszegény időszakában ráfanyalodhatunk arra, hogy vessünk egy pillantást a kanadai táblázatra, amit itt most kissé plasztikusabb formában mutatunk be, az icehockey.hu adatai alapján.

A KANADAI PONTOK MEGOSZLÁSA, MOL LIGA 14. FORDULÓ 

Mit láthatunk? Először is, e történelmi pillanatban büszkén felvehetjük lila szemüvegünket: Ladislav Sikorčin személyében a táblázat első helyén, az első négy között - Vladimír Ďubekkel és Ján Zlochával kiegészülve - 3 helyen, az első 13-ból pedig - Berta Ákos és Borbás Gergely teljesítménye révén - 5 helyen újpesti játékos szerepel, mégpedig kiugró produkcióval. Az igen kiemelkedő teljesítménynek értékelhető, fordulónként legalább egy pontot elérő 20 játékos kasztjába legfeljebb 3-2-1, vagy egy sem fér bele más csapatból, szemben a mi kontingensükkel.

Ilyen sikert ebben az évezredben még legjobb összeállításunkban sem értünk el, sőt az Alba Volán most külszolgálatos nagycsapata kivételével, senki más sem produkált a magyar mezőnyben. A szép eredmény a csapatot a MOL Liga második és a hazai bajnokság első helyére repítette.

Csalhatatlanul megállapítható az is, hogy a miénk a bajnokság legaktívabb légiós sora, és teljesítményük nyomába csak az SC svédjei (Wallenberg & Ramstedt) léphetnek a külföldi munkavállalók közül. Ezen ötöstől messze leszakadva, a mezőnybe szürkülő teljesítménnyel következnek csak a további légiósok.

Általános közvélekedés szerint légióst szerződtetni egy csapathoz akkor van értelme, ha jobb minőséget képviselnek, mint a rendelkezésre álló hazai keret. Ez szolgálja legjobban mind a csapat, mind a válogatottak, mind az utánpótlás-nevelés (összegezve: a magyar és a román jégkorongsport) érdekeit. Nos, ez az elv láthatólag csak az Újpestnél és a Sportklubnál érvényesül az idei bajnokságban. Ezzel szemben a légiós-szerződtetés mai gyakorlata valójában az elmúlt évek általánosan elhibázott utánpótlás-menedzseléséből keletkezett hatalmas minőségi létszámhiány foltozására szolgál a csapatoknál mindkét országban, miként azt az ábra is plasztikusan mutatja.

Mindazonáltal örvendetes, hogy a legjobb hazai játékosok 8 fővel (köztük az Újpest 2 fővel) képviseltetik magukat az első 13-ban. Szépséghiba, hogy a légiós ötössel csak a bukaresti veterán Cătălin Geru és a szeredai Mihály Árpád tud lépést tartani, akik nem a magyar mezőnyt erősítik. Vegyük figyelembe azonban, hogy - romániai sportbarátainkkal ellentétben - a válogatottunk gerincét adó, meghatározó játékosok manapság zömmel nem a MOL Ligában teljesítenek.

Ugyancsak pozitív tünet a pontszerző játékosok nagy száma. Gyakorlatilag minden csapatban van legalább háromsornyi, a játék eredményét aktívan alakító jégkorongozó. Különösen örvendetes ez a fordulat Újpesten, ahol a múlt év traumája után félő volt, hogy végképp leszoktak fiaink a góllövésről, illetve a nyári különös csapatépítés nyomán végül is nagyrészt korábbi csapatukban kiszorított helyzetű sportolókat sikerült igazolnunk.

Most vegyük le kissé a bepárásodott okulárét! Törölgessük meg alaposan, és nézzük az ábrát, hogy még mi hozató ki belőle. Első blikkre látható, hogy a csapatok alkotta „felhők” pontskálán való elhelyezkedése szinte egyértelműen mutatja a bajnoki rangsorban elfoglalt helyét, és bizonnyal utal a végső helyezés esélyére is. Ennek oka az, hogy a „felhő” nagyjából hűen mutatja a játékosállomány szerkezetét, erősségét. Ez akkor is igaz, ha mindenki tucatjával tud azonnali egyéni történeteket arról, hogy az adott játékos milyen szerencse vagy balvégzet folytán terül el aktuális földrajzi helyén. Az egyéni véletlenek ugyanis távlatban rendre kioltják egymást, és teret adnak a valós tendenciák érvényesülésének. Ez a statisztika lényege és működő valóságalapja.

Még pontosabban célozhatunk a csapatok helyzetét, sorsát illetően, ha nem a „felhők” csúcsát és talpát, hanem súlypontját rangsoroljuk. A csapat stabilitását jelenti a „felhő” tömörsége, külső tényezőktől való veszélyeztetettségét pedig (pl. egyéni formahanyatlás, sérülés, betegség) szakadozottsága, elnyúltsága. Ez könnyen belátható, ha eszünkbe vesszük, hogy a közel hasonlóan teljesítő játékosok tudják pótolni egymást, illetve tudnak minőségi összjátékot produkálni.

Ha így vesszük a csapatokat górcső alá, azonnal megállapíthatjuk, hogy a legstabilabb benyomását a HC kelti. Megállapíthatóak azonban gyengeségei is, amelyek magyarázzák hullámzó játékát, a Gyergyói Mohács teljesítményét. Látható Mihály Árpád minőségi magánya és az, hogy a csapatszerkezet tömörségében milyen fontos tényező a 9 légiós, akik közül azonban egyszerre csak 5 vethető be egy meccsen (hiányuk óhatatlanul vonzza az adott csapatrész gyengeségét). Ugyanígy szembetűnő az FTC „karcsúsága”. A gyér számú éljátékos kiemelkedő teljesítménye dacára, hétről hétre valóban csak a hit tartja felszínen a nagy múltú, de háttér nélküli csapatot. Az értékelés folytatható keresztül-kasul. Tedd is meg kedved és szájízed szerint, ó nyájas olvasó és meglepő arányban fogsz találni megoldást nyitott kérdésekre és megerősítést vagy cáfolatot közismert válaszokra.

Ami házunk táját illeti, bizony - a fentebb megünnepelt, valós eredmények dacára - nem szolgálhatunk jó hírekkel. Az ábra szerint az öt húzóember tudásban, teljesítményben messze ki van szakadva az együttesből és (mivel Ján Michalek hátrányos helyzetű létszámfeletti) nem telik belőlük két sorra sem, ennek megfelelően túlterheltek. A - kiemelve közülük a kiválóan teljesítő Igor Rúfus & Juraj Kadlubiak légiós hátvédpárost és az ugyancsak védő Hüffner Adriánt, csupán egy sornyi - középmezőny teljesítményszintje egy fokkal alulmúlja a többi élcsapatét. A fiatal, reményteljes, de még rutinszerző játékosokból (Virág Csaba, Németh Ádám, Roczanov Dezső) álló csoport szintén el van szakadva a csapat kevésbé eredményes többi részétől, amely a keret létszámának több mint felét teszi ki.

A helyzet azt mutatja, hogy az Újpest jóval erején felül teljesítve érte el eredményeit és a csapat szerkezete igencsak kiszolgáltatott nemcsak az ellenfeleknek, de sokféle külső és személyi tényezőnek is. A felmutatott eredmények azonban azt jelentik, hogy a fiúk rendelkeznek a továbblépéshez szükséges megfelelő alapokkal, képességekkel. A továbblépés lehetősége pedig abban rejlik, hogy a fenti kimutatás, illetve az abból levonható következtetések nincsenek kőbe vésve. Azaz, külsőleg és belsőleg egyaránt alakíthatóak. A „felhő” tömörítése célirányos, egyénre szabott képzéssel, neveléssel (olcsóbb és tartósabb sikert ígérő megoldás), illetve ezt nem akadályozó, ugyancsak célirányos, minőségi igazolással (gyorsabb, de - mint annyiszor megtapasztalhattuk - sikerét nézve kockázatos út) megoldható.

Az önmagunkhoz való felzárkózásra idő kell. Addig, az elért eredmények védelmében lesznek vesztes helyzetek is. Az átvészelésben elsőrangú szerepe van a szurkolásnak. Sokkal nagyobb, mint egy stabil, megállapodott, saját háttere, felkészültsége alapján eredményre predesztinált csapatnál. Hát, akkor lássunk hozzá:

Hajrá LILÁK!